Kezdőlap » Az átfogó stratégiai partnerség mélyítéséről, emeléséről, az új korszak kínai–szerb sorsközösségéről szóló nyilatkozat a Kínai Népköztársaság és a Szerb Köztársaság között
Információk

Az átfogó stratégiai partnerség mélyítéséről, emeléséről, az új korszak kínai–szerb sorsközösségéről szóló nyilatkozat a Kínai Népköztársaság és a Szerb Köztársaság között

Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök meghívására Hszi Csin-ping kínai államelnök 2024. május 7-én és 8-án állami látogatást tett a Szerb Köztársaságban. 

A két államfő baráti hangulatban folytatott tárgyalást, mély eszmecseréket folyatatott a kínai–szerb kapcsolatokról, a kétoldalú átfogó együttműködések elmélyítéséről, az Övezet és Út közös építéséről, a Kína és a közép-kelet-európai országok közötti együttműködésekről, a Kína és Európa közötti kapcsolatokról, és a közös érdeklődésre számot tartó nemzetközi és regionális kérdésekről, illetve széles körű konszenzusra jutottak. 

A két fél egyetértett abban, hogy a kínai és szerb fél értékesnek tartja az egymás közötti szilárd hagyományos barátságot és szoros együttműködéseket. A különböző, többoldalú területeken folytatott koordinációk és együttműködések gyümölcsözőek, a kétoldalú kapcsolatokra széles jövő vár. Bár a történelem, a kultúra és a szituáció eltér a két országban, de a két fél kitart a nyitottság és az összefogás szelleme mellett, betartja az igazságosság elvét, elkötelezett a nép jóléte és az ország fellendülése, az emberiség békés fejlődésének nemes célja mellett. A két ország úgy véli, hogy egy ország fejlődése lehetőséget, nem pedig kihívást jelent más országok számára. A szerb fél támogatja az emberiség sorsközösségének kialakítására tett törekvéseket, kész a kínai féllel megvalósítani a globális fejlődési, biztonsági és civilizációs kezdeményezést. 

(Kang Yiren – China Media Group)

2024. május 8.

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2024. május
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031