Kezdőlap » Hszi Csin-ping Sanghajban megtekintette a mesterséges intelligencia fejlődését
Egyéb Hírek

Hszi Csin-ping Sanghajban megtekintette a mesterséges intelligencia fejlődését

Április 29-én délelőtt Hszi Csin-ping kínai államelnök ellátogatott a Shanghai Foundation Model Innovation Center (SMC) nagy nyelvi modell innovációs ökoszisztéma központjába.

A Shanghai Foundation Model Innovation Center épülete.

Hszi bejelentette, hogy Sanghaj történelmi küldetést vállal azáltal, hogy nemzetközi tudományos és technológiai innovációs központtá válik. Hangsúlyozta, hogy meg kell ragadni a lehetőségeket, folyamatosan meg kell erősíteni az innovációs fejlesztés és a csúcstechnológiai iparágak vezető szerepét, hogy Sanghaj globálisan befolyásos tudományos és technológiai innovációs központtá váljon.

Egy szalonbeszélgetésen Hszi a helyi fiatal innovátorokkal is eszmét cserélt. Elmondta nekik, hogy az AI fiatal tudományterület, amely a fiatalok területe is. Eljött az ideje, hogy a kínai fiatal generáció megmutassa tehetségét, közölte Hszi elnök, és arra ösztönözte a fiatalokat, hogy szorosan kapcsolják össze személyes törekvéseiket az ország jövőjével, és járuljanak hozzá a kínai modellű korszerűsítés építéséhez.

A kínai államelnök felkeresett egy mesterséges intelligenciát bemutató üzletet is, ahol részletesen megismerte a termékek funkcióit és piaci helyzetét. Különösen érdeklődött az intelligens szemüvegek iránt, egyet ki is próbált.

Kína gazdag adatforrásokkal és hatalmas piaci potenciállal rendelkezik, ezért törekedni kell több biztonságos és megbízható, magas színvonalú termék fejlesztésére, mondta Hszi.

Az SMC Sanghaj mesterséges intelligenciára összpontosító nagy nyelvi modellek inkubációs platformja, amely jelenleg több mint 100 vállalatnak ad otthont.

2025. 04. 29.

(Wang Yuzhe – China Media Group)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2025. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930