Kezdőlap » A CMG kiemelkedő filmjei bemutatásra kerülnek Makaóban
Egyéb Hírek

A CMG kiemelkedő filmjei bemutatásra kerülnek Makaóban

Szeptember 28-án Makaóban elindult a China Media Group (CMG) válogatott filmjeinek bemutatója, kilenc kiemelkedő alkotás részvételével.

A műsorok indító rendezvényének helyszíne.

A rendezvényen részt vett Sam Hou Fai, Makaó régió vezetője, Shen Haixiong, a CMG elnöke, valamint Zheng Xincong, a kínai központi kormány makaói kapcsolattartó irodájának vezetője

A dokumentumfilm „A győzelem napja – díszszemle” a kínai hadsereg ünnepélyes katonai parádéját mutatja be több ezer katona, száz repülőgép és számos haditechnikai eszköz részvételével.

„Hegyek és folyók bizonyítják” című film a japán megszállástól a második világháború végéig tartó kínai történelmi eseményeket dolgozza fel. 

„A hangja” című dokumentumfilm Peking városüzemeltetési és állampolgári szolgáltatási innovációit mutatja be.

„Zöld víz, zöld hegy – Kína válasza” sorozat 20 várost és régiót mutat be az ökológiai és fenntartható fejlődési gyakorlatok tükrében. 

„Szerethető Kína” és a „Sikeres korszak” dokumentumfilmek a kortárs kínai fiatalok történetein keresztül a fejlődést és a lehetőségeket ábrázolják. 

„Az ablakon túl a Kék Bolygó” című 8K űrfilm a kínai űrprogram eredményeit mutatja be az űrhajósok perspektívájából. 

„Csodák a romokban” és a „Betűk találkozása” című dokumentumfilmek a kínai ipari és kulturális örökség különleges aspektusait tárják fel.

A bemutató szeptember 29-től a Makaói Ifjúsági Oktatási Központban folytatódik, lehetőséget adva a helyi közönségnek, hogy megismerjék az ország fejlesztési eredményeit.

Az ablakon túl a Kék Bolygó film szeptember 28-tól a makaói mozikban is vetítésre kerül. 

(Wang Yuzhe – China Media Group)

2025. szeptember 28.

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2025. szeptember
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930