Kezdőlap » Napi két órában korlátoznák a gyerekek okostelefon-használatát Kínában
Információk

Napi két órában korlátoznák a gyerekek okostelefon-használatát Kínában

A kínai kibertér-szabályozó hatóság (CAC) indítványa alapján napi két órában korlátoznák a 18 év alatti gyerekek okostelefon-használatát, hogy ezzel is csökkentsék a gyerekek mobilalkalmazásoktól való függőségét.

A CAC a honlapján tette közzé azt az indítványt, mely alapján a 16 és 18 év közötti felhasználók csak napi két órán keresztül használhatják az internetet. A fiatalabb gyerekek okostelefon-használatát is szabályoznák, a 8 évnél idősebb, de 16 év alatti gyerekek legfeljebb napi egy órát használhatják a telefonjukat, míg a 8 év alatti gyermekek legfeljebb napi negyven percet tölthetnének az okostelefon.
A kiskorúak pedig este 10 órától reggel 6 óráig nem használhatnák majd a legtöbb internetszolgáltatást a mobil eszközökön a tervezet szerint. A korlátozott időszakban csak a kiskorúak fizikai és szellemi fejlődésének megfelelő alkalmazások lennének engedélyezve a gyermekeknek, de ezeket a CAC egyelőre még nem pontosította.

Peking már régóta próbál fellépni az internetfüggőség ellen, amely a hatóságok szerint jelentős probléma a lakosság körében. A kínai hatóságok 2021-ben már jelentősen csökkentették azt az időt, amelyet a 18 év alattiak online játékokkal tölthetnek: péntekenként, hétvégén és ünnepnapokon legfeljebb egy órát játszhatnak ezekkel a fiatalok. Kína korábban a kiskorúak játékhasználati lehetőségét ünnepnapokon három, egyéb napokon 1,5 órában korlátozta.
„A kiskorúak online védelmének hatékony megerősítése érdekében a CAC az elmúlt években már szorgalmazta egy ifjúsági mód bevezetését az internetes platformokon, kiterjesztve annak lefedettségét, optimalizálva funkcióit és korosztálynak megfelelő tartalommal gazdagítva azt. A bevezetése óta pedig pozitív hatással van a fiatalok internetfüggőségének és a nemkívánatos információk csökkentésére” – közölte a CAC.
A hatóság a tervezetet nyilvános konzultációra bocsájtotta, közleményük szerint szeptember 2-ig várják a lakosság visszajelzéseit, de azt nem közölték hogy az új intézkedések mikortól léphetnek hatályba.

2023. 08. 03.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. augusztus
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031