Március 18-án a China Media Group, az Észak-Kínai Tudományos és Technológiai Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a PTE ETK HKO Konfuciusz Intézete közös szervezésében rendeztek párbeszédet fiatal kínai és magyar HKO-tudósok „A hagyományos kínai orvoslás vonzereje” címmel. Több mint tíz hagyományos kínai orvoslást tanulmányozó kínai és magyar tanár, illetve diák vett részt az online eseményen.

A párbeszéd kínai diákok bevezetőivel kezdődött. Az Észak-Kínai Tudományos és Technológiai Egyetem hagyományos kínai orvoslási szakán tanuló öt diák az egyetem több helyszínén, különböző aspektusokból mutatta be a HKO-t.

Fang Yunhui az egyetem HKO kiállítási termében röviden bemutatta a hagyományos kínai orvoslás történetét és fejlődési folyamatát.
Xie Mingtao a kiállítási terem másik részében dióhéjban beszélt a hagyományos kínai orvoslásban használ gyógynövényekről.
A következőkben Liu Jiaming folytatta a bemutatások sorát, és a gyakorlati képzési műhelyekben elmagyarázta az akupontok és a hagyományos kínai orvoslási receptek alkalmazását.
Utána Liang Chuyi beszélt a hagyományos kínai orvoslási szakon használt laboratóriumokról, megmutatott különböző laboratóriumi berendezéseket.
Végül Xiao Junyi elmagyarázta az ecetmuslicás biológiai laboratórium működését és kísérleti eredményeit.

A párbeszéd második felében a Pécsi Tudományegyetem Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézetének képviselői is egymás után szólaltak meg a hagyományos kínai orvoslással kapcsolatban.
Köves Kitti, a HKO Konfuciusz Intézet koordinátora bemutatta az intézet által a hagyományos kínai orvoslás témájában kínált tanfolyamokat és a kapcsolódó tevékenységeket.
Nagy Verona, a PTE Természettudományi Karának hallgatója beszámolt a HKO Konfuciusz Intézet hagyományos kínai orvoslási, egészségmegőrzési gyakorlatokról szóló óráin szerzett élményeiről.
Szecsei Blanka, a PTE Közgazdaságtudományi Karának hallgatója beszélt a tapasztalatairól a csikung- és tajcsicsuan-gyakorlatokkal kapcsolatban.
Lengyel Anna, a PTE Általános Orvostudományi Karának foglalkozás-egészségügyi orvosa összegezte az akupunktúra tanulása során szerzett élményeit, illetve bemutatta az akupunktúra alkalmazását a gyakorlatban.
Végül Döme Zsófia, a PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának hallgatója visszaemlékezett a 2023-ban rendezett kínai nyári táborban szerzett tapasztalataira.
A magyar résztvevők beszéde után Miao Ke, Xiao Junyi, Wang Jianing, Liu Jiaming és Xu Tao az említett témához kapcsolódóan megjegyzéseket tett.

Így a körülbelül egyórás rendezvény során a fiatal kínai és magyar HKO-tudósok ismereteket és gondolatokat cseréltek a hagyományos kínai orvoslásról, és a közös kommunikáció során megtapasztalták a hagyományos kínai orvoslás különleges vonzerejét.
2024. március 18.
(China Media Group)
(x)














