Kezdőlap » A Xiaomi első elektromos autója legfeljebb 500 ezer jüan lesz
Információk Mind

A Xiaomi első elektromos autója legfeljebb 500 ezer jüan lesz

A kínai Xiaomi hétfőn bejelentette, hogy első elektromos autójának ára legfeljebb 500 ezer jüan (69 424 dollár,  mintegy 25,1 millió forint) lesz, amely azonban csökkeni fog a megrendelések számának a növekedésével.

Lei Jun vezérigazgató azt mondta, arra törekszenek, hogy a SU7-re keresztelt járműv “a legjobb külsejű, legkönnyebben kezelhető és legolcsóbb autó legyen”.
    

A személyautó pontos árát csütörtökön jelentik be, amikor megkezdik a rendelések felvételét. 
    

A Xiaomi tavaly decemberben mutatta be elektromos autóját és akkor azt vizionálta, hogy a következő 15-20 évben a világ öt vezető autógyártójának egyik lesz.
     

A Xiaomi 2021-ben jelentette be autógyártási tervét, és akkor arra tett ígéretet, hogy 10 milliárd dollárt fektet be az ágazatba több mint egy évtized alatt. 
    

A Xiaomi márkájú autók a BAIC Group állami tulajdonú járműgyártó egyik cégének évi 200 000 járműgyártó kapacitással rendelkező pekingi gyárában készülnek.
    

Az SU7 két változatban készül: az egyik hatótávolsága 668 kilométer is lehet egyetlen töltéssel, a másik pedig 800 kilométeres hatótávolságú. A Tesla Model S hatótávolsága 650 kilométer lehet.

2024. március 25.

(MTI/Reuters)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031