Kezdőlap » Orbán Viktor kötetlen városnézéssel búcsúztatta Hszi Csin-pinget
Információk

Orbán Viktor kötetlen városnézéssel búcsúztatta Hszi Csin-pinget

Hszi Csin-ping, a hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó kínai elnök és felesége, Peng Liyuan május 10-én részt vett az Orbán Viktor miniszterelnök és felesége által szervezett búcsú városnézésen Budapesten.

A két elnöki pár együtt megtekintette Budapest főbb nevezetességeit és a Duna menti tájat.

Orbán ismertette Budapest történetét, a változásokat és a fejlesztés terveit. Utalt rá, hogy a kínai vállalkozások jelentős mértékben hozzájárultak Magyarország és benne a főváros gazdasági fejlődéséhez és a város építéséhez.

A miniszterelnök ismételten kifejezte, hogy várakozással tekint a Kínával való szorosabb együttműködés elé és számít a fejlett kínai technológiák bevezetésére.

Hszi Csin-ping megköszönte Orbánnak a meghívást és a gondos szervezést. Mint mondta, a látogatás során a két vezető teljes és mélyreható kommunikációt folytatott, és számos kérdésben fontos konszenzusra jutott.

„Úgy döntöttünk, hogy az új korszakban minden időben szilárd, átfogó stratégiai partnerséget hozunk létre, és a kétoldalú kapcsolatokat soha nem látott magas szintre emeljük” – fogalmazott Hszi.

A kínai államelnök kész szoros kapcsolatot fenntartani Orbán miniszterelnökkel, és vele együttműködni annak érdekében, hogy az elért konszenzusokat olyan kézzelfogható eredményekké alakítsák, amelyek továbbra is a két népet szolgálják.

(Zhou Huiwen – China Media Group)

2024. május 10.

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2024. május
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031