Orbán Viktor magyar kormányfő Kijev és Moszkva után Pekingben folytatta nemzetközi meglepetést okozó tárgyalássorozatát, amelyet ő békemissziónak minősített. A magyar miniszterelnök egyben az Európai Unió soros elnöke is.
A Hszi Csin-ping elnökkel folytatott tárgyaláson a kínai államfő hangsúlyozta a tűzszünet fontosságát az Ukrajnában dúló háborúban. Orbán Viktor szintén a tűzszünet elérését szorgalmazza Ukrajna katonai támogatása helyett. Kijevi és moszkvai tárgyalásai kapcsán az Európai Unió több vezetője hangsúlyozta, hogy a magyar kormányfő nem az EU nevében tárgyal.
Orbán Viktor Peking után Washingtonba utazik, hogy részt vegyen a NATO megalakulásának 75. évfordulóját is ünneplő éves csúcstalálkozón, amelynek egyik fő témája az ukrajnai háború lesz.
2024. 07. 08.