Kezdőlap » Kínai külügyminisztérium: „ENSZ-határozat rögzíti Tajvan státuszát”
Egyéb Hírek

Kínai külügyminisztérium: „ENSZ-határozat rögzíti Tajvan státuszát”

Mao Ning kínai külügyi szóvivő március 19-i szokásos sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az 1971-es ENSZ Közgyűlés 2758-as határozata világossá tette, hogy a világon csak egyetlen Kína létezik, Tajvan pedig nem ország, hanem Kína része, továbbá Kínának csak egyetlen legitim képviselete van az ENSZ-ben: a Kínai Népköztársaság kormánya.

Mao arra is kitért, hogy az ENSZ-határozat rendelkezéseinek betartása érdekében az ENSZ és szakosodott szervezetei a „Tajvan, Kína tartománya” (Taiwan, Province of China) kifejezést használják Tajvanra utalva. Az ENSZ Titkárság Jogi Hivatalának hivatalos jogi álláspontja egyértelműen kimondja, hogy Tajvan nem rendelkezik független státusszal Kína tartományaként – tette hozzá a szóvivő.

A múlt héten Wang Yi kínai külügyminiszter azt mondta, hogy Tajvan egyetlen neve az ENSZ-ben „Kína Tajvan tartománya”. Egyes vélemények szerint ez azt mutatja, hogy a szárazföldi Kína Tajvannal szembeni politikája egyre keményebb.

(Hao Yue – China Media Group)

2025. március 10.

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2025. március
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31