Kezdőlap » Kínai külügyminisztérium: A kölcsönös politikai bizalom elmélyítését szolgálja az iráni külügyminiszter kínai látogatása
Egyéb Hírek

Kínai külügyminisztérium: A kölcsönös politikai bizalom elmélyítését szolgálja az iráni külügyminiszter kínai látogatása

Kína és Irán kapcsolatát hagyományos barátság jellemzi” – állapította meg az iráni külügyminiszter közelgő látogatása kapcsán a kínai külügyminisztérium szóvivője, Guo Jiakun, április 22-én tartott szokásos sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta eltelt 54 évben a két ország kölcsönös tiszteletet, bizalmat és támogatást tanúsított egymás irányába, hogy elősegítse a kétoldalú kapcsolatok egészséges és stabil fejlődését, valamint a régió és a világ békéjét és stabilitását.

„Abbas Araqchi látogatása alkalmával a két fél mélyreható eszmecserét folytat majd a kínai-iráni kétoldalú kapcsolatokról, valamint a mindkét fél számára közös érdeklődésre számot tartó aktuális nemzetközi és regionális kérdésekről” – tájékoztatott a szóvivő. Hozzátette: „Úgy véljük, hogy a látogatás nagy jelentőséggel bír majd a két ország vezetői által elért fontos konszenzus végrehajtása, a két ország közötti kölcsönös politikai bizalom elmélyítése, a két ország közötti együttműködés előmozdítása, valamint a multilateralizmus közös védelme szempontjából”.

Wang Yi, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, kínai külügyminiszter meghívására Abbas Araqchi iráni külügyminiszter április 23-án látogat Kínába.

2025. április 22.

(China Media Group)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2025. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930