Augusztus 19-én Mao Ning kínai külügyi szóvivő szokásos sajtótájékoztatón reagált Donald Trump amerikai elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és több európai vezető fehér házi találkozójára.

Mao hangsúlyozta, Peking álláspontja következetes és világos: a párbeszéd és a tárgyalás az egyetlen megoldás az ukrajnai válságra, és Kína minden békét szolgáló erőfeszítést támogat.
A szóvivő emlékeztetett, hogy Hszi Csin-ping kínai államelnök korábban megfogalmazta a „négy kell”-t: minden országnak tiszteletben kell tartania egymás szuverenitását és területi integritását, be kell tartani az ENSZ Alapokmányát, figyelembe kell venni az ésszerű biztonsági aggályokat, és támogatni kell minden, a békés rendezést elősegítő kezdeményezést.
Mao hozzátette, Kína már közzétette az álláspontját rögzítő dokumentumot, különmegbízottat küldött több fordulós diplomáciai egyeztetésre, valamint kezdeményezte az ENSZ-ben a „Barátok a békéért” csoport létrehozását. Peking kész a felekkel és a nemzetközi közösséggel együttműködni, hogy előmozdítsa a politikai rendezést.
A Zelenszkij által felvetett Putyinnal való találkozóval, valamint Trump háromoldalú csúcstalálkozóra vonatkozó javaslatával kapcsolatban Mao Ning kijelentette, hogy Kína minden békés megoldást célzó kezdeményezést üdvözöl.
(Wang Yuzhe – China Media Group)
2025. augusztus 19.
(x)














