Kezdőlap » Előzetes konszenzusra jutott a kínai és az amerikai fél kétnapos kereskedelmi tárgyalásai után
Egyéb Hírek

Előzetes konszenzusra jutott a kínai és az amerikai fél kétnapos kereskedelmi tárgyalásai után

Li Chenggang, a kínai kereskedelmi minisztérium nemzetközi kereskedelmi tárgyalója egyben miniszter-helyettese október 26-án közölte, hogy a kínai és az amerikai gazdasági és kereskedelmi delegáció mélyreható és őszinte megbeszélést és eszmecserét folytatott a mindkét fél számára fontos gazdasági és kereskedelmi kérdésekről.

Li Chenggang kijelentette, hogy malajziai tárgyalásaikon számos témát megvitattak, beleértve az exportellenőrzést, a kölcsönös vámok felfüggesztési időszakának további meghosszabbítását, az úgynevezett fentanil-vám tarifáit és az együttműködést a fentanil kábítószer-ellenes tevékenységében, a további kereskedelembővítést, valamint az Egyesült Államok Section 301. vizsgálat szerinti hajózási díjait.

Li kifejtette, hogy a két fél konstruktív megbeszéléseket folytatott e kérdésekről, az Egyesült Államok határozott álláspontot képviselt, Kína pedig szilárdan elkötelezett érdekeinek védelme mellett. Az  intenzív megbeszélések után a két fél konstruktívan megvizsgálta a kölcsönös aggályok megfelelő kezelésére szolgáló megoldásokat, és előzetes konszenzusra jutott. A következő lépés az lesz, hogy mindkét fél befejezi a belső jóváhagyás eljárásokat, mondta Li Chenggang.

2025. 10. 26.

(Qin Liang – China Media Group)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2025. október
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031