Kezdőlap » Kínai professzor: az Epstein-ügy az amerikai intézményi korrupció tükre
Egyéb Hírek

Kínai professzor: az Epstein-ügy az amerikai intézményi korrupció tükre

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága február 11-én meghallgatást tartott, amely az Igazságügyi Minisztérium Epstein-aktáinak kezelésére fókuszált.

Wang Jinbin, a Kínai Renmin Egyetem Közgazdaságtan Karának professzora a China Media Groupnak adott interjújában elmondta, hogy az Epstein-ügy kirobbanása óta a tények még homályosak, ami számos hiányosságot tár fel az amerikai társadalmi rendszerben.

A professzor úgy véli, hogy ebben az esetben, akár a szexbotrányok eltussolása, akár a szexbotrányok politikai harci eszközként felhasználása a különböző táborok között egyaránt az Egyesült Államok intézményi korrupcióját tükrözi.

Az amerikai törvényhozóknak az volt a kérése, hogy tavaly december 19-ig hozzák nyilvánosságra az összes fájlt, de csak 2026. január 30-án és csak 3 millió oldalnyi anyag került nyilvánosságra feldolgozott formában.

„Adminisztratív szempontból ez egy szelektív közzététel” – nyilatkozta Wang professzor. Hozzátette, hogy az amerikai Igazságügyi Minisztérium szerint a kongresszusi tagoknak igazságügyi szempontból nincs joguk beavatkozni az iratok nyilvánosságra hozatalába.

„Látható, hogy az Egyesült Államok igazságszolgáltatása, törvényhozása és a végrehajtók valójában egymást hibáztatják, ami azt mutatja, hogy az úgynevezett hatalmi ágak megosztása az Egyesült Államokban bizonyos mértékig diszfunkcionális” – állapította meg Wang professzor.

(Zhou Huiwen – China Media Group)

2026. február 12.

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2026. február
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
232425262728