Kezdőlap » Peking: Az internetes technológiának nem szabad fokoznia az emberiség fejlődésének polarizálódását
Egyéb Hírek

Peking: Az internetes technológiának nem szabad fokoznia az emberiség fejlődésének polarizálódását

November 3-án, a kelet-kínai Wuzhenben megnyílt 2026-os Internetes Világkonferenciáról beszélve Mao Ning kínai külügyi szóvivő kijelentette, hogy bár a technológiai fejlődés rohamosan halad előre, egy, az embereket általánosan foglalkoztató fontos kérdés változatlan maradt: hogyan lehet elérni, hogy az internet jobban szolgálja az emberiség javát?

„Hszi Csin-ping elnök a 2015-ös Internetes Világkonferencián felvetette a kibertér sorsközösségének kialakítására vonatkozó elképzelést, amely kínai megközelítést kínál az internet fejlődésével és irányításával kapcsolatos kérdések megoldására. Az internet fejlődésének végső célja az ember átfogó fejlődésének előmozdítása, ezért még nagyobb hangsúlyt kell fektetni az emberközpontú értékorientációra. Az internetes technológiának erősítenie kell az ember képességeit, bővítenie kell választási lehetőségeit, ki kell emelnie az emberi értékeket és növelnie kell az ember jólétét; nem szabad, hogy az ember a technológia függőjévé váljon, és nem szabad, hogy a technológia fokozza az emberi fejlődés polarizálódását” – mondta a szóvivő.

2026. november 3.

(China Media Group)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2026. november
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30