Július 2-án Hszi Csin-ping kínai államelnök Pekingből a Sanghaji Együttműködési Szervezet államfői tanácsának 24. ülésére utazott, egyúttal hivatalos látogatást tesz Kazahsztánban.
Aznap a helyi médiában Hszi Csin-ping nevével ellátott cikk jelent meg, amelyben közös megoldásra szólított fel a világválság ellen. Mint fogalmazott: „A válság és a lehetőség szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A válságban mindig születik lehetőség, és a válság is válhat lehetőséggé”.

Kína kész Kazahsztánnal együtt új helyzetet felállítani a mai változékony világban, igazi multilateralizmust követve a hegemónizmus helyett, ellenezve a hatalmi politikát és a táborok összecsapását, és kész nagyobb hozzájárulást tenni a világbéke fenntartásához – vélekedik Hszi.
Hszi Csin-ping szerint országa és a vendéglátó Kazahsztán kiegészíti egymást a nyersanyagforrásokban, és ennek nyomán perspektíva nyílik a megújuló energia, a digitális gazdaság, a mesterséges intelligencia, a határokon átnyúló e-kereskedelem és a világűrkutatás fejlesztésére.
Mélyebb kommunikációt folytat a két ország az egyetemek és a helyi kormányzatok szintjén, hogy megerősítsék a két ország generációról generációra öröklődő barátságát – írta Hszi Csin-ping a cikkében.
(Wang Yuzhe – China Media Group)
2024. július 2.
(x)














