Kezdőlap » New Yorkban a Kína nyújtotta új globális lehetőségekről tartottak fórumot
Hírek

New Yorkban a Kína nyújtotta új globális lehetőségekről tartottak fórumot

Helyi idő szerint július 22-én New Yorkban megtartották a “Globális lehetőségek Kína reformjának elmélyítésében az új korszakban” című fórumot a China Media Group szervezésében. A párbeszéden közel 100 vendég vett részt különböző egyetemektől, üzleti körökön át az amerikai agytrösztökig.

Shen Haixiong, a China Media Group elnöke videóbeszédében elmondta, hogy Kína reformjainak elmélyítése az új korszakban kulcsfontosságú lépés a modernizáció kínai modellje és egy erős ország építésének előmozdításában, és segíteni fogja az emberiséget a modernizációhoz vezető út és egy jobb társadalmi rendszer felfedezésében, egyúttal új lehetőségeket biztosít a különböző országok fejlődéséhez.

Robert Kuhn, az amerikai Kuhn Alapítvány elnöke a rendezvény helyszínén arról beszélt, hogy a Kínai Kommunista Párt nemrégiben tartott 20. Központi Bizottságának harmadik plenáris ülése fontos jelzést adott arról, hogy Kína rendíthetetlenül folytatja a reformokat és a nyitást külföld felé. Arra biztatta az amerikai vállalkozókat, hogy ragadják meg ezt a nagy lehetőségeket, és fektessenek be Kínában.

Az eseményen résztvevő hallgatók több jól ismert amerikai egyetemből, például az MIT-ból és a New York Egyetemből kifejezték, hogy várakozással tekintenek az további diákcsere-programok elindítására a két ország között, és várják a lehetőséget, hogy Kínába látogassanak.

2024. 07. 23.

(Zhou Huiwen – China Media Group)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2024. július
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031