Kezdőlap » Szép fokozatosan helyreáll a Jangce folyó biológiai sokfélesége
Hírek

Szép fokozatosan helyreáll a Jangce folyó biológiai sokfélesége

Egy hivatalos kínai dokumentum alapján szép fokozatosan helyreállt a Jangce folyó biológiai sokfélesége annak köszönhetően, hogy 2021-ben bevezették a 10 évig tartó halászati tilalmat a legnagyobb kínai folyónál.

A kínai Mezőgazdasági és Vidékügyi Minisztérium által augusztus 12-én kiadott „A vízi élővilág helyzete a Jangce folyóban” című közlemény azt mutatja, hogy 2023-ban a Jangce vízminősége nagyrészt kiváló volt, az előző évhez képest 34-gyel több őshonos halfajt és hárommal több, kiemelt védelem alatt álló víziélőlény-fajt figyeltek meg.

Kínai szakértők szerint a halászati tilalmat továbbra is betartatják, a vízi élővilág helyreállítását elősegítő egyéb intézkedésekkel együtt.

„Először is helyre kell állítani a folyók és tavak összeköttetését, meg kell szüntetni a zsilipek és gátak okozta hatásokat, és biztosítani kell a halak természetes vándorlását a folyók és tavak között. A második teendő, hogy felgyorsítsuk a környezet javítását, például a halak ívó- és táplálkozóhelyeinek helyreállítását” – mondta Zhuang Ping, a Mezőgazdasági és Vidékügyi Minisztérium szakértője.

(Zhou Huiwen – China Media Gruop)

2024. augusztus 13.

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031