Kína 18 vizes élőhelye fontos nemzetközi vizes élőhellyé vált, így most összesen 82 fontos nemzetközi vizes élőhely található az országban, amelyek összterülete több mint 7,647 millió hektár, tehát majdnem akkora, mint egész Csehország. Mindezt a kínai Nemzeti Erdészeti és Gyepterületi Igazgatóság közölte február 2-án.
2023. február 2. a vizes élőhelyek 27. világnapja. Az érintett igazgatóság honlapján az is olvasható, hogy Kína ennek tiszteletére eseményt rendezett az északkelet-kínai Zhejiang tartományban, és kiadta a vizes élőhelyek tavalyi ellenőrzésének eredményeit. A Kínán belüli fontos nemzetközi vizes élőhelyek helyzete átfogóan stabil volt, az összterület nőtt az előző évhez képest, a víz minősége javult, és stabil volt a vízforrások helyzete is.
Musonda Mumba, a Rámszari Egyezmény főtitkára beszédében megköszönte Kína azon szerepét, melyet a Rámszari Egyezmény feleinek 14. ülése során – mint otthont adó és elnöki ország – betöltött.
Az egyezmény keretében Kína hatékony intézkedést hozott a vizes élőhelyek csökkenésével szemben. A 13. ötéves terv (2016–2020) során Kína 9,87 milliárd jüant fektetett be a vizes élőhelyek védelméről és rehabilitálásáról szóló 53 projektbe, valamint a kártérítési és rehabilitációs célból, támogatással segítő több mint 2000 programba. Ennek eredményeképpen már 467,4 ezer hektárnyi területen tapasztalható javulás, és 202,6 ezer hektárnyi új élőhely alakult ki.
2023. február 2.
(China Media Group)
(x)