Kezdőlap » A kínai pártvezetés győzelmet hirdetett a járvány fölött
Hírek

A kínai pártvezetés győzelmet hirdetett a járvány fölött

Döntő győzelmet jelentett be a koronavírus-járvány felett a Kínai Kommunista Párt csúcsszerve, a Politikai Bizottság Állandó Bizottsága.

A testület csütörtöki ülésén a tagok leszögezték, hogy az ország jól teljesített a járvány megelőzésében és ellenőrzés alatt tartásában egyaránt. A bizottság kiemelte, hogy több mint 200 millió fertőzött jutott orvosi ellátáshoz, és Kínában regisztrálták a világon a Covid-19-hez köthető legalacsonyabb halálozási rátát is.
    

Az ülésen döntöttek továbbá az átoltottsági arány növeléséről az idősek körében, valamint az egészségügyi szolgáltatási rendszerek megerősítéséről. Az állami médiában egyúttal emlékeztettek arra, hogy bár Kínában csaknem 800 ezer súlyos esetet láttak el megfelelően, és az országban a járványhelyzet folyamatosan javul, a vírus világszerte terjed, és tovább mutálódik.
    

Kína – az egyre növekvő elégedetlenség nyomán – december elején szakított a járvány 2020-as kitörése nyomán szinte azonnal bevezetett zéró-Covid-politikával, feloldotta a korábbi korlátozásokat és leállította a széles körű teszteléseket is. Ezt követően szinte azonnal emelkedni kezdett a regisztrált fertőzöttek száma, sok helyen pedig gyógyszerhiányról is beszámoltak.
    

Peking felhagyott a járványadatok rendszeres közzétételével, külföldi szakértők pedig azt vetették az egészségügyi hatóságok szemére, hogy a valóságosnál alacsonyabb halálozási számokat közölnek.
    

Sokan attól tartottak, hogy a januári holdújév miatti utazások és vendégeskedések miatt felszökik a fertőzések száma, a kormány azonban nemrég azt közölte, hogy a járványhelyzet nem adott okot aggodalomra az ünnep után sem.

2023. február 17.

(MTI/Reuters)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. február
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728