Kezdőlap » Wang Yi: Nemzektözi kapcsolatok demokratizálására irányul a kínai-magyar kooperáció
Hírek

Wang Yi: Nemzektözi kapcsolatok demokratizálására irányul a kínai-magyar kooperáció

Országa nagyra becsüli Magyarország azon politikáját, hogy támogatja a kínai-európai kapcsolatok továbbfejlődését, mondta Wang Yi, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Külügyi Irodájának vezetője Budapesten, amikor fogadta Orbán Viktor miniszterelnök. Hozzátette: ez a politika megegyezik a két nép alapérdekeivel, egyszersmind Európa hosszú távú érdekeihez is alkalmazkodik.

Magyarország következetesen folytatja Kína-baráti politikáját, szem előtt tartja a Kínával folytatott együttműködéseket minden területen egyaránt, emelte ki a fogadáson Orbán Viktor és őszintén megköszönte a Kína által régóta nyújtott segítségeket, mint például a kínai oltóanyagokat – „melyek rengeteg magyar életét mentették meg”. A magyar miniszterelnök kifejezésre juttatta: országa továbbra is megteszi lehetőleg legnagyobb erőfeszítéseit az európai-kínai kapcsolatok fejlődéséért.

Eltér ugyan a két ország mérete és nagysága, ámde kapcsolatai máris jó példaként szolgálnak az egyéb államközi viszonyok számára, hiszen a két ország változatlanul tiszteletben tartja egymást, és a másik fél megértésével nagy bizalmat tanúsít egymás iránt, szögezte le a kínai diplomácia korábbi vezetője. Kerek tíz év telt el idén azóta, mióta felvetette Hszi Csin-ping kínai államelnök az Övezet és Út kezdeményezését, Wang Yi arra szólított fel, hogy a felek az Övezet és Út közös kiépítésének keretében fokozhassák a magas minőségű együttműkodéseket. Kína kész magyar partnerével előre vinni az átfogó baráti kapcsolatokat annak érdekében, hogy az egymásnak előnyös együttműködések megerősítésével demokratizálódjanak a nemzetközi kapcsolatok és többpólusúvá váljon a világ, hangoztatta Wang Yi. 

A felek a fogadáson véleményt cseréltek az Ukrajnához kapcsolódó kérdésekről is. Minél bonyolultabb a helyzet, annál józanabb gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy helyes döntést hozzanak a nemzetközi normához és Európa hosszú távú érdekeihez igazódva, alakult ki többek között a közös megegyezés a beszélgetésen.

2023. 02. 20.

(China Media Group)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. február
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728