Kezdőlap » Újra érkeznek csoportos turistavízummal rendelkező kínai turistacsoportok Magyarországra
Információk

Újra érkeznek csoportos turistavízummal rendelkező kínai turistacsoportok Magyarországra

A kínai turistacsoportok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy Magyarország turizmusa minél gyorsabban elérje a 2019-es „bezzeg év” szintjét – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese szerdán Budapesten az MTI-nek.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren ünnepélyes keretek között fogadták a pandémia óta első, hivatalos csoportos vízummal Budapestre érkezett kínai turistacsoportot, akik az Air China Csunkingból indult közvetlen repülőjáratával érkeztek.

Az MTÜ vezérigazgató-helyettese a sajtó munkatársainak kifejtette: Kína közel 200 millió kiutazójával a világ egyik legnagyobb küldőpiaca. Ezért van óriási jelentősége ennek a csoportnak, hiszen az elmúlt három évben a kínai szervezett vendégforgalom nagyon hiányzott a turizmusból  – tette hozzá.

Rámutatott, hogy tavaly az egész évet tekintve 24 ezer egyéni kínai utazó jött hazánkba, akik 107 ezer vendégéjszakát töltöttek nálunk. A kínai nyitás bejelentése óta máris mintegy 36 ezer vendégéjszakányi foglalás érkezett erre az évre a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint – hívta fel a figyelmet Jakab Zsófia.

Az MTÜ vezérigazgató-helyettese bízik abban, hogy a beutazó csoportok száma folyamatosan nőni fog a következő időszakban.

Kiemelte, míg korábban jellemzően több országot is felkerestek a kínai csoportok, ezért leginkább 1-2 napot töltöttek országunkban, a most érkezett turistacsoport kizárólag hazánk csodás tájait járja be, és már 8-10 napot tölt Magyarországon. Így a kínai vendégek az egész országról kapnak átfogó képet, hiszen Budapesten túl vidékre is, többek között a Pécs-Villány turisztikai térségbe, Hévízre és a Balaton környékére is ellátogatnak.

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az új, 8-10 napos magyarországi utazási csomagokat még inkább meg akarják ismertetni a kínai partnerekkel, ezért az MTÜ április közepén kínai roadshow-t indít – mondta Jakab Zsófia.

Arra is kitért, hogy Magyarországra Németország, Anglia és a környező országok: Románia, Szlovákia, Csehország, mellett az Amerikai Egyesült Államokból is nagy számban érkeznek turisták. A kínai utazók jelentőségét jól mutatja, hogy 2015 és 2019 között a kínai vendégek száma hazánkban 122 százalékkal nőtt. 2019-ben pedig a vendégéjszakákat tekintve Budapest küldőpiacai között Kína foglalta el a kilencedik helyet.

2023. Április 6.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. április
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930