Április 26-án Hszi Csin-ping kínai államelnök telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A két fél véleményt cserélt Kína és Ukrajna kapcsolatáról, valamint az ukrán válságról.
Hszi Csin-ping rámutatott, hogy az ukrán válság komplexitása jelentős hatással van a nemzetközi helyzetre. Az ukrán válság kérdésében Kína mindig a béke oldalán állt, és alapvető álláspontja a béke és a tárgyalások előmozdítása. Egymást követően több javaslatot tett, amelyek alapján Kína kiadta a „Kína álláspontja az ukrán válság politikai megoldásáról” című dokumentumot is.
Kína nem az ukrán válság létrehozója vagy részese. A párbeszéd és a tárgyalás az egyetlen megvalósítható kiút – hangoztatta Hszi. Egy nukleáris háborúnak nincsenek győztesei – tette hozzá. Amikor nukleáris veszély áll fenn, minden érintett félnek nyugalmat és visszafogottságot kell tanúsítania, önmagának és az egész emberiségnek a jövőjére és sorsára kell összpontosítania, és másokkal közösen kell kezelnie a válságot.
A racionális gondolkodás és a hang szerepe növekszik, és meg kell ragadni a lehetőséget, hogy kedvező feltételeket teremtsünk a válság politikai megoldásához – fogalmazott Hszi. Mint mondta, bízik benne, hogy valamennyi fél mélyen átgondolja a válságot, és párbeszéden keresztül együttműködik annak érdekében, hogy hosszútávú békét és stabilitást teremtsen Európában. Kína továbbra is támogatni fogja a békét és a tárgyalásokat, és megteszi a maga erőfeszítéseit a háború megállítása, a tűzszünet és a béke mielőbbi helyreállítása érdekében.
Kína a kormánya eurázsiai ügyekért felelős különmegbízottját küldi Ukrajnába és más országokba, hogy mélyreható kommunikációt folytasson valamennyi féllel az ukrán válság politikai megoldásáról. Kína több ízben nyújtott humanitárius segítséget Ukrajnának, és kész a továbbiakban is rendelkezésre állni.

Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna fenntartja az „egy Kína” politikáját, és reméli, hogy átfogó együttműködést alakíthat ki Kínával, egyúttal új fejezetet nyithat Ukrajna és Kína kapcsolatában, továbbá együttműködhetnek a világbéke és stabilitás fenntartása érdekében. Zelenszkij ismertette véleményét a jelenlegi ukrajnai válságról, köszönetet mondott Kínának, hogy humanitárius segítséget nyújtott Ukrajnának, és üdvözölte Kína fontos szerepét a béke helyreállításában és a válság diplomáciai eszközökkel történő megoldásában.
2023. április 26.
(China Media Group)
(x)