Kezdőlap » Hszi Csin-ping köszöntőt mondott a Kínai Népköztársaság megalapításának 74. évfordulója alkalmából
Hírek

Hszi Csin-ping köszöntőt mondott a Kínai Népköztársaság megalapításának 74. évfordulója alkalmából

Szeptember 28-án Pekingben Hszi Csin-ping elnök részt vett és beszédet mondott a Kínai Népköztársaság megalapításának 74. évfordulója alkalmából tartott nagyszabású fogadáson.

Az eseményen Li Qiang kormányfő elnökölt. Mintegy 800 kínai és külföldi vendéggel együtt a legfelsőbb vezetők közül jelen volt Zhao Leji, Wang Huning, Cai Qi, Ding Xuexiang, Li Xi és Han Zheng.

Hszi beszédében felszólította a nemzetet, hogy erősítse meg önbizalmát és törekedjen egységben egy erős Kína felépítésére és a nemzeti megújulás megvalósítására.

„Erőnk az egységből fakad, és a bizalom értékesebb, mint az arany” – hangoztatta Hszi. Mint mondta, „a jövő fényes” és a nemzetnek továbbra is le kell küzdenie a nehézségeket, előre kell haladnia.

Hszi a KKP KB és az Államtanács nevében köszöntötte az ország minden nemzetiségét, a hadsereg és a fegyveres rendőri erők katonáit, továbbá a Hongkongi Különleges Közigazgatási Övezetben, valamint a Makaói Különleges Közigazgatási Területen és Tajvanban tartományban élő honfitársakat és a tengerentúli kínaiakat is.

Hszi üdvözölte azokat baráti országokat és személyeket is, akik a kínai modernizáció támogatói.

2023. 10. 02.

(China Media Group)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. október
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031