Ebben a változó és bizonytalansággal teli világban az egész emberiség jövőjét meghatározza, hogy Kína és az Egyesült Államok hogyan kezelik egymást, mondta Hszi Csin-ping kínai államelnök hétfőn Pekingben Chuck Schumernek, az amerikai szenátus demokrata párti frakciója vezetőjének és az amerikai kongresszusi küldöttségnek.
A kínai–amerikai kapcsolat a legfontosabb kétoldalú kapcsolat a világon, mondta Hszi, hangsúlyozva, hogy a verseny és a konfrontáció nem felel meg az idők tendenciájának, nem is oldhatja meg saját problémáit, a világ előtt álló kihívásokat sem.
A kínai fél szerint a két ország közös érdekei messze felülmúlják a különbségeket, Kína és az Egyesült Államok saját sikere pedig inkább lehetőség, mint kihívás egymás számára, jegyezte meg a kínai államelnök.

A világjárvány utáni globális fellendüléshez, az éghajlati kihívás kezeléséhez, valamint a nemzetközi és regionális forró pontok problémáinak megoldásához szükség van a két ország közötti koordinációra és együttműködésre, hangsúlyozta Hszi.
Országa üdvözli az amerikai kongresszus minél több tagjának pekingi vizitjét, hogy jobban megértsék Kína múltját, jelenét és jövőjét, mondta Hszi, és reményét fejezte ki, hogy a két törvényhozásnak több interakciója, párbeszéde és eszmecseréje lesz a kölcsönös megértés növelése és a kétoldalú kapcsolatok stabilizálásához és javításához való pozitív hozzájárulás érdekében.
Schumer szenátor úgy véli, hogy Kína fejlődése jó az amerikai népnek, és az amerikai fél nem keres konfliktust Kínával, és nem törekszik a leválásra sem.
2023. 10. 10.
(Zhou Huiwen- China Media Group)
(x)