Kezdőlap » Nagy Márton: Kína fontos gazdasági partnere Magyarországnak
Információk

Nagy Márton: Kína fontos gazdasági partnere Magyarországnak

Kína fontos gazdasági partnere Magyarországnak, 2024-ben a két ország együttműködése még tovább fejlődhet – hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tárcavezetője a Magyar Posta Sárkány Éve bélyegkisívének ünnepélyes kibocsátásán, csütörtökön Budapesten.

A Magyar Posta tizenegyedik alkalommal bocsát ki bélyegkisívet a kínai horoszkóp motívumaival, amely ezúttal a február 10-én kezdődő Sárkány évét köszönti – jelentette ki Nagy Márton. A miniszter szerint a következő időszak még sikeresebb lesz, mint a tavalyi év volt, a bélyegsorozat segíti egymás kultúrájának megismerését. 
    

„Magyarország célja a jövőben is az marad, hogy kihasználva kedvező földrajzi adottságait, a keleti és a nyugati gazdaságok és technológiák találkozási pontja legyen” – hangoztatta a miniszter, aki sikeresnek nevezte Magyarország 2010-ben indított keleti nyitás politikáját. Mint mondta, Magyarországon, a keleti országok közvetlen befektetéseinek aránya 2014-ben 18,8 százalék volt, ez a szám mára eléri a 34 százalékot. 
   

Nagy Márton szerint egyértelművé vált, hogy a globális gazdaság súlya Ázsiába helyeződik át, Kína egyre jelentősebb szerepet tölt be a világgazdaságban. A tárcavezető kifejtette: Kína Magyarország kilencedik legjelentősebb kereskedelmi partnere, a teljes magyar külkereskedelem több mint 4 százalékát adja, emellett Kína lett hazánk első Európán kívüli legnagyobb kereskedelmi partnere. A Magyarországon működő 380 kínai vállalat 16 ezer embert foglalkoztat, a külföldi befektetők közül 2023-ban Kína hozta be a legtöbb külföldi tőkét hazánkba – tette hozzá.
    

Nagy Márton kijelentette, hogy az ázsiai ország legfontosabb befektetési partnere Kelet-Közép-Európában jelenleg Magyarország.    Az Egy övezet, egy út program alatt, 2013 óta mintegy 890 milliárd euró értékben áramlott forrás a világba, ebből nagyjából 40 milliárd euró érkezett a kelet-közép-európai régiókba. A térségben Szerbia áll az első helyen 19,5 milliárd euróval, majd Magyarország következik 3,9 milliárd euróval, aminek nagyjából a felét a Budapest-Belgrád projekt teszi ki – mondta a nemzetgazdasági miniszter. 
    

„Büszkék vagyunk a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére, a kínai-magyar beruházások zászlóshajójára, de további nagy infrastrukturális beruházások fognak megvalósulni Magyarországon” – mutatott rá Nagy Márton méltatva egyebek mellett a nagy kínai pénzintézetek magyarországi jelenlétét. 
    

Nagy Márton emlékeztett arra, hogy 2024-ben ünneplik a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját. „Mi magyarok a partnerségben, tiszteleten és józanságon alapuló kapcsolatokban hiszünk, és továbbra is nyitottak vagyunk az együttműködésre a következő 75 évben is, arra, hogy Magyarország összekösse Kínát és a nyugatot” – hangsúlyozta a tárcavezető.
    

Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete elmondta, hogy a kínai naptár szerint 2024 a Sárkány éve. A sárkány a kínai nép számára a szerencsét, erőt, bölcsességet szimbolizálja. A nagykövet a 2024-es célok között említette a két ország közötti együttműködés elmélyítését az Egy övezet, egy út program építésében, valamint a helyi önkormányzati és kulturális cserekapcsolatok előmozdítását. 
    

Balczó Balázs, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertetése szerint a bélyeget Bódi Katalin grafikusművész tervezte és 20 ezer példányban jelenik meg. 

2024. február 1.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2024. február
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829