A kínai holdújév alkalmából, a Kínai Népköztársaság Budapesti Nagykövetsége 2024. február 1-én fogadást tartott, ahol beszédet mondott Gong Tao nagykövet, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és dr. Balczó Barnabás, a Magyar Posta Zrt. Elnök-vezérigazgatója is. Ünnepi levélbélyegzéssel sor került a Sárkány Éve bélyegkisív kibocsátásra, mely a Sárkány évét köszönti.
Idén február 10-én lépünk át a nyúl évéből a sárkány évébe. A holdnaptár szerinti újév, vagy más néven a tavaszünnep, a kínai emberek számára a legfontosabb ünnep, melyet a világ népességének egynegyede ünnepel. Kínában a fesztivál tizenöt napig tart. A tavaszünnep egy új év és a tavasz kezdetét is jelzi, amikor a kínai családok összegyűlnek, hogy közösen búcsúztassák az óesztendőt és üdvözöljék az újévet. A tavaszünnep a meghittség, a családi együttlét és a hangos, örömteli óévbúcsúztatás sajátos keveréke. Mintha a keresztény kultúrkör karácsonyát és szilveszter estéjét gyúrnánk egybe. A következő évi szerencse és jólét biztosítása érdekében számos hagyomány és szerencsehozó népszokás tartozik az ünnepkörhöz. Ilyenkor összegyűlnek a családok, hagyományos ételeket pl. húsos táskát főznek, petárdákkal búcsúztatják az óévet és köszöntik az új évet.

A Sárkány szimbóluma a keleti kultúrákban a jóságot, bátorságot, kitartást és a jó szerencsét testesíti meg. Míg a nyugati kultúrában a mesehősök legnagyobb feladata legyőzni a sárkányt, a kínai kultúrában a sárkányt nagyra tartják, a császárság szimbólumaként is ismerik. Varázslatos, mitikus lényként egyedülálló a kínai csillagjegyek sorában – a sárkány évében több gyermek születik, mint bármely más állat évében. A sárkány a hosszú életet jelképezi, pozitívan befolyásolja sorsunkat.

2024 a Fa Sárkány éve lesz, amitől világszerte milliók várják, hogy a Sárkány évének tulajdonított pozitív, konstruktív energiák szerencsét, békét hozzanak.
A Sárkány éve bélyegkisívet Bódi Katalin tervezte. A bélyegen látható fa a növekedést és az előrehaladást jelképezi, a kínai sárkány szimbóluma pedig a jóságot, a bátorságot, az intelligenciát, a következetességet és a kitartást példázza.

A Magyar Posta tizenegyedik alkalommal bocsátott ki bélyegkisívet a kínai horoszkóp motívumaival. Az új bélyeg 20.000 példányban érhető el február 1-jétől az első napi postákon, a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházán keresztül is.
2024. február 3.
(Nagy Judit Éva)
(Fotók: Budapesti Kínai Kulturális Központ)