Kezdőlap » A BYD több luxusautó-modellel jelentkezik az idén 
Információk Mind

A BYD több luxusautó-modellel jelentkezik az idén 

A világ legnagyobb elektromos autógyártója, a kínai BYD Co. bejelentette, hogy több csúcskategóriás luxusautó-modellel jelentkezik az idén, és részvényvisszavásárlási tervet dolgoz ki.

A hongkongi tőzsdének írt közleményében a cég úgy fogalmaz, hogy „egy ésszerű és megvalósítható” tervet is kidolgoz további részvények visszavásárlására.
   

A cég közleményében emlékeztetett arra, hogy tavaly decemberben Vang Csuan-fut (Wang Chuanfu), a BYD elnöke 200 millió jüan (27,8 millió dollár) összegért A osztályú részvény visszavásárlását javasolta a befektetői bizalom erősítése érdekében.
    

A BYD-közlemény szerint a cég több luxusautó-modellt kíván bemutatni az idén és a későbbiekben, amivel az a célja, hogy vezető pozíciót foglaljon el ebben a szegmensben. A BYD-nek három külföldi üzeme lesz Thaiföldön, Brazíliában és Magyarországon, amivel globális jelenlétét bővíti.
    

A BYD Sencsenben jegyzett részvényei 1,3 százalék pluszban zártak hétfőn, miután a holdújévi ünnepek miatti egy hét szünet után újraindult a tőzsdei kereskedés, míg a hongkongi tőzsdén jegyzett részvényeinek árfolyama 1,9 százalékkal esett a hét első kereskedési napján.

2024. február 19.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2024. február
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
26272829