Kezdőlap » A Magyar-Kínai Baráti Társaság „1573″ című költészeti estje
Hírek Képek/Videók Kultúra Mind

A Magyar-Kínai Baráti Társaság „1573″ című költészeti estje

Nagy sikerrel zárult a Magyar-Kínai Baráti Társaság (MKBT) idei első eseménye, az „1573 Költészeti est”, ahol Turczi István József Attila- és Prima Primissima-díjas költőt ünnepelték, aki első magyarként kapta meg tavaly októberben Kína legrangosabb költészeti díját, az „1573” elnevezésű, szakmai zsűri által odaítélt Nemzetközi Költészeti Nagydíjat.

Az elismerést – melyet 2018 óta osztanak ki – a Kínai Írószövetség, a Kínai Opera- és Táncszínház, Luzhou város önkormányzata, valamint a Luzhou Laojiao Likőrkészítő Manufaktúra alapította. A 2023. évi nyertes most először egy magyar költő lett, Turczi István ezt az egész világon is ismert szakmai elismerést tavaly októberben vehette át. A „Reggelre megöregszünk” című verseskötetének kínai megjelenését – amellyel elhódította a díjat – március 4-én Kőbányán, a Kőrösi Kulturális Központban ünnepelték meg. A szóban forgó kötet verseit Yu Zemin, a korábban Pro Cultura Hungarica díjjal kitüntetett műfordító fordította, aki egyébként jó barátságot ápol Turczi Istvánnal.

A költészeti est főszponzora, a Luzhou Laojiao Likőrkészítő Manufaktúra Budapesti Képviseletének jóvoltából likőröket és kínai ételeket kóstolhattak a résztvevők. A Kortárs Kínai Könyvklub társszervezésében létrejött jó hangulatú, telt házas esemény médiatámogatói a China Media Group (CMG) és a Centrum Media voltak.

2024. március 8.

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2024. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031