Kezdőlap » Két banyánfa, mint a reform szellem átörökítésének tanúja
Hírek

Két banyánfa, mint a reform szellem átörökítésének tanúja

2000. március 12-én a 87 éves Hszi Csung-hszün, Hszi Csin-ping kínai államelnök édesapja a családjával egy banyánfát ültetett otthonukban, a dél-kínai Shenzhenben. Megjegyezte: “Én is szeretnék gyökeret ereszteni itt Shenzhenben”.

Ő volt a reformok és a nyitás egyik úttörője Guangdongban, Kína gazdaságilag legfejlettebb tartományában.

1978 decemberében a KKP úgy döntött, hogy megkezdi a reform és nyitás politikájának végrehajtását. Hszi Csung-hszün, a Guangdong tartományi pártbizottság akkori első titkára reményét fejezte ki, hogy a központi kormány nagyobb autonómiát biztosít a tartománynak. “Guangdong szomszédos Hongkonggal és Makaóval, és nagyszámú tengerentúli kínai lakja. Teljes mértékben ki kell használnunk ezt a kedvező állapotot, és aktívan folytatnunk kell a külgazdasági és technológiai cseréket” – állapította meg akkor Hszi Csung-hszün. Javaslatát a KKP Központi Bizottsága támogatta.

1979 márciusában megalakult Shenzhen város. Hamarosan Hszi Csung-hszün azt javasolta, hogy a Hongkonggal és Makaóval szomszédos Shenzhen, Zhuhai és Shantou városokban jelöljenek ki külön zónákat a tengerentúli kínaiak, a hongkongi és makaói honfitársaik, valamint külföldi üzletemberek befektetési helyszíneként. 1980 augusztusában Kína jóváhagyta különleges gazdasági övezetek létrehozását ezeken a területen.

Hszi Csung-hszün a Guangdongban töltött több mint két év során rengeteg úttörő munkát végzett.

Ő vezette a helyieket a vidéki gazdasági szerkezet kiigazításának útján, erőteljesen fejlesztette a pénzügyeket, az állattenyésztést, a halászatot és a feldolgozóipart; előmozdította a kisléptékű határkereskedelmet, és ösztönözte a hongkongi üzletembereket, hogy hozzanak létre gyárakat.

Az 1980-as években apja szerepe a reform végrehajtásában nagyban befolyásolta Hszi Csin-pinget.

Amikor az észak-kínai Zhengding megyében dolgozott, Hszi Csin-ping kilenc, a foglalkoztatást érintő intézkedést javasolt. Többek közt elfogadta a kutatási projektek esetleges sikertelenségét, rendezte a kutatók fizetését és a szállítási díjak időben történő kifizetését. Ezek az intézkedések érintették az elosztási rendszert, a személyzeti politikát és az élelmiszerpolitikát, s akkoriban „jégtörő” lépésneknek számítottak.

A délkelet-kínai Fujian tartományban dolgozva javaslataival meghatározta a megyei gazdasági fejlődés új irányát.

Amikor Zhejiangban és Sanghajban szolgált, erőteljesen támogatta a Jangce-delta integrációját.

Többször is hangsúlyozta, hogy a Kína előtt álló sorozatos ellentmondások és kihívások kezelésének kulcsa az átfogóan elmélyülő reformokban rejlik.

2012-ben, a KKP 18. Nemzeti Kongresszusa után Hszi Csin-ping Guangdongot választotta első látogatásának helyszínéül.

Egy shenzheni parkban Hszi virágkosarat helyezett el Teng Hsziao-ping bronzszobránál, és banyánfát ültetett.

Manapság a Hszi Csin-ping és Hszi Csung-hszün által Shenzhenben ültetett két fa egyaránt virágzik. Kína az évtizedek során nagy változásokon ment keresztül a reformok terén, s népe keményen dolgozik egy erős ország felépítésén.

(Hao Yue – China Media Group)

2024. június 16.

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2024. június
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930