Kína növeli Tádzsikisztánba irányuló befektetéseit, hogy segítsen a korszerű ipar létrehozásában – közölte Hszi Csin-ping kínai államelnök július 5-én.

Július 4-én Hszi Csin-ping hivatalos látogatásra érkezett Tádzsikisztán fővárosába, miután befejezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet államfői tanácsának ülését Kazahsztánban.
Július 5-én a tádzsik médiában Hszi Csin-ping nevével ellátott cikk jelent meg, amelyben a kínai elnök bemutatta a két ország közti kapcsolatok fejlesztésének terveit: együttműködéseket indítanak a megújuló energiás gépjárművek, a fotovoltaikus technológia, a műholdas kommunikáció és több más csúcstechnológiai területen.
A kínai államelnök kiemelten szólt a biztonságról, közölte, hogy a két ország szorosabban együttműködik a terrorizmus, a szeparatizmus és a szélsőségesség ellen.
A nemzetközi kormányzás kapcsán Hszi közölte, Kína kész Tádzsikisztánnal több koordináció megvalósítására, a világ multipolaritásának és a gazdaság globalizációjának megvédésére is.
Hszi Csin-ping elmondta, reméli, hogy látogatásának eredményeként a két fél megerősíti a két kormány közti kommunikációt, és fokozzák a kínai–tádzsik kulturális cseréket.
(Wang Yuzhe – China Media Group)
2024. július 5.
(x)














