Kezdőlap » Brazíliavárosban tárgyalt a kínai és a brazil államfő
Hírek

Brazíliavárosban tárgyalt a kínai és a brazil államfő

Helyi idő szerint november 20-án Hszi Csin-ping kínai államelnök megbeszélést folytatott Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnökkel Brazíliavárosban, a brazil elnöki rezidencián.

A megbeszélésen Hszi Csin-ping utalt rá, hogy ez már az ötödik látogatása Brazíliában, és számára Brazília a leggyakrabban felkeresett latin-amerikai ország.

Hszi elmondta, hogy Kína és Brazília a két legnagyobb fejlődő ország a keleti és a nyugati féltekén, és a két ország közösen feltárta annak módját, hogy a fejlődő országok egymást kölcsönösen tiszteletben tartva, kölcsönösen előnyös és baráti módon hogyan jöjjenek ki egymással.

Hszi kifejtette, hogy kész brazil kollégájával a Kína és Brazília közötti kapcsolatokat egy olyan „kínai–brazil sorsközösséggé emelni, amely együtt dolgozik egy igazságosabb világ és egy fenntarthatóbb bolygó felépítésén”. Az „Övezet és Út” kezdeményezés közös építését összehangolják Brazília fejlesztési stratégiájával mondta Hszi. „Ez egy újabb történelmi pillanat a kínai–brazil kapcsolatok fejlesztésében, amely összhangban van a két nép elvárásaival” – hangoztatta a kínai elnök.

Hszi Csin-ping a brazil futball-legendát, Pelét idézve megjegyezte: „a legizgalmasabb gól mindig a következő” a kínai–brazil kapcsolatok izgalmasabb fejezete szintén a jövőben várható.

A kínai elnök négypontos javaslatot terjesztett elő a két ország közötti kapcsolatok jövőbeli fejlesztésére vonatkozóan:

Először is, folytassák a kölcsönös stratégiai bizalom megszilárdítását, és határozottan támogassák egymást olyan alapvető érdekeket érintő kérdésekben, mint a szuverenitás, a biztonság és a területi integritás.

Másodszor, a továbbiakban is mélyítsék el a fejlesztési stratégiák összehangolását, és erősítsék az együttműködéseket a gazdaság és a kereskedelem, az infrastruktúra, a pénzügyek, a tudomány és technológia, továbbá a környezetvédelem területén.

Harmadszor, a multilateralizmust betartva cselekedjenek, és mutassanak erőt a világbéke és az igazságosság megőrzésében.

Negyedszer, járuljanak hozzá a kínai–brazil sorsközösség felépítéséhez.

(Hao Yue – China Media Group)

2024. november 21.

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2024. november
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930