Kezdőlap » Kína idén több intenzív űrkutatási programot tervez elvégezni
Hírek Mind

Kína idén több intenzív űrkutatási programot tervez elvégezni

Kína idén több intenzív űrkutatási programot tervez elvégezni, és szeretné elmélyíteni ezen a tudományterületen együttműködését nemzetközi téren is – közölte csütörtökön a kínai állami űrügynökség (CNSA).

A 2025-ös űrmissziók között lesz várhatóan a Tienven-2, amelynek keretében mintát vesznek aszteroidákból, valamint a Sencsou-20 és a Sencsou-21 űrhajók felbocsátása űrhajósokkal – mondta Liu Jün-feng, a CNSA rendszertechnikai részlegének igazgatóhelyettese.

Az április 24-én Sanghajban megrendezendő kínai űrnap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Liu elmondta, hogy a nemzetközi együttműködést illetően két nagyszabású projekt várható.

“Az egyik Kína és az Európai Unió Solar Wind Magnetosphere Ionosphere Link Explorer (SMILE) című közös űrmissziója, amelynek célja feltárni, miként lép kölcsönhatásba a napszél a Föld magnetoszférájával. A másik projektben pedig felbocsátanak egy Kína és Olaszország által közösen kifejlesztett elektromágneses megfigyelő műholdat, amely a földrengés-előrejelzés fejlesztését segíti elő” – magyarázta.

Kína idén szeretné elmélyíteni űrkutatási együttműködését azokkal az országokkal, amelyek részt vesznek az általa kezdeményezett Egy övezet, egy út (BRI) nemzetközi gazdasági projektben, valamint európai partnereivel is – mondta az igazgatóhelyettes.

“Az erőfeszítések középpontjában a Hold- és a mélyűrkutatási együttműködés előmozdítása áll majd, ennek részeként pedig a tervezett nemzetközi holdi kutatóállomás megépítése” – mondta.

“Kína BRI-partnereivel közösen szeretne műholdas szolgáltatásokat nyújtani a mezőgazdaság, a katasztrófamegelőzés és az intelligens városok fejlesztése terén” – tette hozzá.

A közlemény szerint Kína a BRICS-tagországokkal folytatja a távérzékelő műholdkonstelláció elkezdett fejlesztését a katasztrófavédelmi adatok megosztásának javítása érdekében.

2025. április 17.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2025. április
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930