Nyolc film, köztük klasszikusok és a közelmúlt kasszasikerei lesznek láthatóak az Imázsia Kínai Filmhéten, amit május 24–30. között rendeznek meg a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fővárosban vetített alkotásból június 1-jén Debrecenben, az Apolló moziban is műsorra tűznek néhányat – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a vetítések mellett beszélgetésekkel és kísérő eseményekkel is várják az érdeklődőket, akik találkozhatnak majd az alkotások készítőivel, valamint a kínai filmipar képviselőivel.
Az Imázsia Kínai Filmhét alkalmából Magyarországra érkezik Hszie Fej díjnyertes rendező, a Pekingi Filmakadémia volt oktatási rektorhelyettese, Csiao Liang filmrendező, Vang Jao, a Pekingi Filmakadémia oktatója, továbbá Chris Berry, a kínai filmek nemzetközileg elismert szakértője, a King’s College London kutatója.
A Kortárs Kínai Könyvklub vendégeként részt vesz a fesztiválon Szu Tung, a “Hongfen” (angolul: Petulia’s Rouge Tin) című regény szerzője, amelynek adaptációja Púder címmel szerepel a filmhét programjában. A film rendezője, Li Saohung és operatőre, Ceng Nienping is ellátogat a rendezvényre – áll a közleményben.
A tájékoztató szerint az Imázsia Kínai Filmhéttel átfogó képet szeretnének nyújtani a magyarországi közönségnek és az itt élő kínai nézőknek az elmúlt évtizedek kiemelkedő kínai filmterméséből, a rendezvény továbbá a szakmabelieknek is platformot biztosít a filmes párbeszédek, együttműködések elindításához.
A programban olyan filmek szerepelnek, mint az 1990-es Fekete hó és a 2019-es A vándorló Föld – olvasható az esemény Facebook-oldalán, a vetítésekről és a kísérőprogramokról további információ a https://www.facebook.com/imazsia linken érhető el.
2025. május 9.
(MTI)