Kezdőlap » A modernizáció kínai modelljének helyes megértését hangsúlyozta Hszi Csin-ping
Hírek

A modernizáció kínai modelljének helyes megértését hangsúlyozta Hszi Csin-ping

A kínai nemzet megújulása minden kínai reménye a korai újkor óta. Ennek megvalósítására sokan és különböző módokon vállalkoztak, de még senkinek sem sikerült. A felelősséget most a Kínai Kommunista Párt vállalja – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államelnök-pártfőtitkár február 7-én a KKP Központi Bizottságának pártiskolájában.

Hszi elmondta, hogy a modernizáció kínai modellje a KKP 20. kongresszusának új jelentős elméleti megállapítása, egyben a tudományos szocializmus fontos eredménye. Hangsúlyozta, hogy az elméletet hosszú idejű kutatás és gyakorlat szülte.

A kínai államelnök szerint a modernizáció nem jelentheti kizárólag az általános szabályok követését; minden országnak a maga valóságos körülményéhez kell alkalmazkodni. A KKP 20. kongresszusának jelentésében úgy fogalmaztak, hogy a kínai modernizációt a hatalmas népesség közegében, az anyagi és a szellemi kultúra összehangolása, az emberiség és a természet közötti harmónia és a békés fejlesztés jellemzi. Az elmúlt években Kína fejlődése azt mutatta, hogy a kínai modernizáció modelljének útja stabil és nyitott – fejezte ki a főtitkár.

Hszi Csin-ping elmondta, hogy a kínai modell a kínai hagyományokból gyökerezik, de felhasználja az emberiség kiváló kulturális eredményeit, és új utat mutat a nyugati országok fejlődési útja mellett. A modernizáció kínai modelljének előmozdítása egy folyamatos „projekt”, amelynek megvalósítása során természetesen nehézségek jelentkeznek. Ezért megfelelő önbizalommal, bátran kell az eredményekért küzdeni – fogalmazott az államelnök.

2023. 02. 09.

(China Media Group)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. február
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728