Először tett űrsétát a Föld körüli pályán keringő Tienkung (Mennyei Palota) kínai űrállomás legénysége – közölte a kínai űrhivatal (CMSA).
Fej Csünlung és Csang Lu hét órát tartózkodott az űrben, míg a legénység harmadik tagja, Teng Csingming az űrállomáson biztosította tevékenységüket – számolt be róla helyi idő szerint pénteken az űrhivatal.
A közlemény szerint Fej és Csang, akik több feladatot is elvégeztek az űrsétán, és egyebek mellett egy szivattyút is telepítettek az egyik modulhoz, már visszatértek az állomás Ventien űrmoduljába.
A Sencsou-15 tajkonautái, akik november 30-án érkeztek az űrállomásra, a tervek szerint még számos űrsétát tesznek majd hat hónapos küldetésük alatt.
2023. február 10.
(MTI/Hszinhua)