Kezdőlap » A kínai Geely 17 százaléknyi részesedést szerez az Aston Martinban
Hírek Mind

A kínai Geely 17 százaléknyi részesedést szerez az Aston Martinban

A kínai Geely Automobile Holdings 234 millió fontot fektet be az Aston Martin Lagonda brit sportautó-gyártóba, és ezzel a harmadik legnagyobb részvényese lesz.

A brit cég csütörtökön azt közölte, hogy a Geely 42 millió Aston Martin részvényt vásárol a Yew Tree Overseas Ltd. által vezetett befektetői konzorciumtól részvényenként 335 penny áron. Emellett a kínai autógyártó 28 millió új Aston Martin részvényt jegyez le ugyanazon az áron. Ennek eredményeként a Geely az Aston Martin részvényeinek körülbelül 17 százalékát szerzi meg.
    

A brit cég legnagyobb részvényese mintegy 21 százalékos részesedéssel a Yew Tree által vezetett konzorcium, amelynek élén Lawrence Stroll, az Aston Martin vezérigazgatója áll, a második pedig a szaúdi állami befektetési alap, a PIF 18 százalékos részesedéssel. Az Aston Martin részvényára a londoni értéktőzsdén csaknem 14 százalékos pluszban állt röviddel 12 óra után. 
    

Az Aston Martint 1913-ban alapították. 1994-2007 között a cég a Ford Motor Co. tulajdonában volt. Az Aston Martin részvényeivel 2018 októberében indult meg a kereskedés a londoni értéktőzsdén.

2023. május 18.

(MTI/Reuters)

Időjárás

Budapest Időjárás

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. május
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031