Kezdőlap » Hszi Csin-ping a kiberbiztonság előmozdítását és az informatizálás magas színvonalú fejlesztését hangsúlyozta
Hírek

Hszi Csin-ping a kiberbiztonság előmozdítását és az informatizálás magas színvonalú fejlesztését hangsúlyozta

Hszi Csin-ping kínai államelnök a napokban hangsúlyozta, hogy körültekintően kell végrehajtani a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának (KKP KB) a kínai kibertér erejének fokozására vonatkozó irányadó állásfoglalását, és elő kell segíteni a kiberbiztonság és informatizálás magas színvonalú fejlesztését. Mindezt Hszi a kiberbiztonságról és az informatizálásról szóló legutóbbi utasításaiban fogalmazta meg.

Hszi kifejtette, hogy a KKP 2012. évi 18. nemzeti kongresszusa óta Kína jelentős fejlődést ért el a kiberbiztonság és az informatizálás terén. Kína létrehozott egy átfogó irányítási rendszert a kibertér kezelésére, ennek köszönhetően a kiberbiztonsági rendszer, illetve annak hatékonysága folyamatosan fejlődik. Utalt rá, hogy Kína erőfeszítéseket tett az önellátás és a technológiai erő megteremtése érdekében, s előrelépett a kibertér kezelésében is.

Hszi hangsúlyozta, hogy be kell tartani az alapelveket, amelyek a párt hálózati ügyeinek vezetésére vonatkoznak, így például a hálózati ügyek fejlesztésekor az emberek szolgálatát kell szem előtt tartani, össze kell hangolni a fejlesztést és a biztonságot, meg kell erősíteni az emberiség sorsközösségének kiépítését a kibertérben is.

Kijelentette, hogy elő kell mozdítani a kiberbiztonság és informatizálás magas színvonalú fejlesztését, és új eredményeket kell elérni, amelyekkel hozzájárulhatnak a modern szocialista ország felépítéséhez és a nemzeti fellendülés előmozdításához. Július 14-15-én Pekingben tartották a Nemzeti Kiberbiztonsági és Informatizálási Munkakonferenciát. Ezen Ding Xuexiang miniszterelnök-helyettes tolmácsolta Hszi kapcsolódó utasításait.

2023. július 16.

(China Media Group)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. július
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31