„Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának 53. ülésén ismét elfogadták a Kína által benyújtott A fejlesztés hozzájárulása a teljes emberi jogok gyakorlatához című határozatot, ez alkalommal 62 ország közösen nyújtotta be a határozatot.

A határozat megismételte, hogy a fejlesztés hozzájárul a teljes emberi jogok élvezetéhez, és arra szólít fel, hogy az illetékes felek a járvány utáni fellendülés során új gondolkodásmóddal nézzenek szembe a kihívásokkal a 2030-ig tartó Fenntartható Fejlesztés Menetrend végrehajtásában, és erősítsék a nemzetközi együttműködéseket, hogy elősegítsék és megvédjék az emberi jogokat a minőségi fejlesztés folyamán” – hangsúlyozta Mao Ning kínai külügyi szóvivő, aki hozzátette, hogy Pakisztán, az Egyesült Arab Emírségek, Szudán és Honduras képviselői a beszédükben is elismeréssel szóltak Kína szerepéről és az általa benyújtott határozatról, mondván, hogy e határozat bemutatja a legtöbb fejlődő ország kívánságait.
Mao szerint Kína azért nyújtotta be ismét ezt a határozattervezetet, hogy a felek betartsák az emberközpontú megközelítést, felszámolják az egyenlőtlenséget, és előmozdítsák a minőségi, inkluzív és tisztességes fejlesztést.
„Ez a 4. alkalom, hogy a Kína által benyújtott határozattervezetet elfogadták, ami azt jelzi, hogy a Kína által kezdeményezett koncepciót széles körben támogatják” – tette hozzá Mao külügyi szóvivő.
2023. július 20.
(China Media Group)
(x)