Július 27-én délután Hszi Csin-ping kínai államelnök Szecsuan tartomány székhelyén, Chengduban találkozott a 31. FISU Nyári Egyetemi Világjátékok (Universiade) megnyitóünnepségén részt vevő Joko Widodo indonéz elnökkel.
Hszi üdvözölte régi indonéz barátját az Universiade megnyitóünnepségének való részvétele alkalmából. Emlékeztetett rá, tavaly a két elnök három hónap alatt kölcsönösen meglátogatta egymást, és közösen elindították a két ország sorsközösségének építését célzó fejlesztések új fejezetét. Kína felgyorsította az új fejlődési modell létrehozását, Indonézia pedig a 2045-ös célkitűzéseinek megvalósításának folyamatában van. A két fél közös elképzeléssel rendelkezik a modernizációról és a nemzeti fellendülés megvalósításáról, fejlődési lehetőséget jelentenek egymás számára, s e törekvésben a két fél jó partnere egymásnak.
Idén van a kínai-indonéz átfogó stratégiai partnerség létrehozásának 10. évfordulója – utalt rá Hszi. Ebből az alkalomból Kína kész elmélyíteni a magasabb szintű együttműködést Indonéziával, és kész elősegíteni a kínai-indonéz sorsközösséget annak érdekében, hogy nagyobb biztonságot és pozitív energiát adjanak a világnak.

Joko Widodo a találkozón kifejtette, hogy miután tavaly Bali-szigeten fogadta Hszi elnököt, a két ország közötti kapcsolatokban újabb pragmatikus előrehaladást értek el, így például augusztusban üzembe helyezik a kínai technológiát alkalmazó Jakarta-Bandung nagysebességű vasútvonalat. Az elnök kijelentette, Indonézia határozottan kiáll az „egy Kína” politika mellett, és kész megerősíteni együttműködéseit Kínával a tőkebefektetés, a tengeri halászat, a gabonabiztonság, illetve az egészségügy területén. Hozzátette, hogy Indonézia támogatja a Hszi elnök által előterjesztett globális fejlesztési, biztonsági és kulturális kezdeményezéseket.
A találkozó után egy sor együttműködési dokumentumot írtak alá.
2023. 07. 28.
(China Media Group)
(x)