A China Media Group (CMG) több afrikai médiummal írt alá együttműködési szerződést Johannesburgban, Hszi Csin-ping kínai elnök dél-afrikai látogatása előtt. Paul Mashatile, a dél-afrikai ANC párt alelnöke, egyben az ország alelnöke levélben üdvözölte a szerződés aláíróit, sok sikert kívánva a CMG és az afrikai médiumok közötti együttműködésben, és a két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatokban.
A CMG augusztus 20-án az African Union of Broadcastinggel (AUB), a South African Broadcasting Corporationnel (SABC), a madagaszkári TV Plas televízióval, valamint a Csád 24 televízióval és további afrikai médiumokkal írt alá együttműködési szerződéseket.

Nkosazana Clarice Dlamini-Zuma, dél-afrikai női-, ifjúsági- és mozgássérült ügyekkel foglalkozó miniszter a Dél-afrikai Köztársaság kormánya nevében az aláírási ceremónián elmondott beszédében arra biztatott, hogy a média erejét kihasználva lendítsék fel a Kína és Dél-Afrika, illetve a Kína és Afrika közötti kulturális cserekapcsolatokat.

Shen Haixiong, a CMG elnöke beszédében egyebek mellett kijelentette, hogy a CMG afrikai partnereivel együtt közösen fog beszámolni az „egy Övezet egy Út” kezdeményezés keretében megvalósuló kínai-afrikai együttműködésről, a kínai sajátosságú korszerűsítésről. Mindemellett további afrikai médiumokat is meghívott az „Afrikai Videós Médiumok Uniójába”.
Mindezzel egy időben megkezdődött a „Kína és Afrika közti barátság” tematikáját feldolgozó kínai videós műsorok bemutatásának fesztiválja, amelynek során több, a CMG által készített televíziós műsort tűztek műsorra összesen tíz afrikai országban, köztük Dél-Afrikában, Zambiában és Zimbabwében.
2023. augusztus 21.
(China Media Group)
(x)