„Hszi Csin-ping által idézett klasszikusok” (II. kötet – V. rész)
„Az úton, még ha keskeny is, haladás nélkül nem lehet átjutni. A dolog, még ha kicsi is, munka nélkül nem készülhet el” – mondta Hszi Csin-ping kínai államelnök, a Xunzi nevű kínai klasszikus könyvből idézve.
Hangsúlyozta, hogy az idézet egy örök igazság. Továbbgondolva kifejtette: „akár egy ember alapvető elveként, akár az ügyek kezelésének lényeges szabályaként el kell kerülniük, hogy csak beszéljünk róla, ahelyett, hogy tennénk is valamit. Az sem járja, hogy valaki nagyra értékelje magát, miközben nem végzi rendesen a dolgait. Akár a tanulás során, akár munka közben, őszintén és becsületesen kell cselekedniük, s a feladatunkat maradéktalanul el kell végeznünk. Csak tapasztalásból lehet igazi tudást szerezni.”
(Zhao Zhengyu – China Media Group)
2023. augusztus 31.
(x)