Érkeznek Kínába a világból az Övezet ás Út támogatása céljából, a közös fejlődésért a változó nemzetközi helyzetben, mondta Ma Zhaoxu kínai külügyminiszter-helyettes október 13-án a China Media Groupnak adott interjújában.
Október 17-én és 18-án rendezik Pekingben harmadik ízben az Övezet és Út Nemzetközi Fórumot (továbbiakban: Fórum). Idén van az Övezet és Út kezdeményezésének 10. évfordulója. Hszi Csin-ping kínai államelnök fog részt venni a Fórum megnyitóján.
Ma Zhaoxu szerint eddig több mint 140 ország, továbbá több mint 30 nemzetközi szervezet képviselői jelezték részvételüket a Fórumon, a regisztrált vendég száma eléri a 4000-et.
A kínai külügyminiszter-helyettes elmondta, hogy várhatóan eredményes lesz a Fórum, amelyen egy elnöki nyilatkozaton kívül a többoldalú együttműködések listáját, illetve gyakorlati együttműködési projektlistát is kiadnak, és több szerződést fog aláírni vállalkozások képviselői.
Az elmúlt tíz évben az Övezet és Út végrehajtása során több mint 3 ezer projekt indult, a befektetések összértéke megközelítette az egybillió dollárt, tájékoztatott a kínai külügyminiszter-helyettes.
Az érintett kínai vállalatok eddig a célországokban több mint 420 ezer munkahelyet teremtettek, segítettek a tehetségképzésben, orvosi szolgáltatásokat nyújtottak, technológiákat fejlesztettek a helyi feltételekhez alkalmazkodva, és megélhetési projekteket hoztak létre, emlékeztetett a külügyminiszter-helyettes. Ezeknek köszönhetően Kína hatékonyan segített az Övezet és Út mentén lévő országoknak az abszolút szegénység felszámolásban, a foglalkoztatás növelésében, a létfeltételek javításában, és végrehajtotta az ENSZ 2030-as fenntartható fejlesztési menetrendjét, fogalmazott ki Ma Zhaoxu.
„Az Övezet és Út megvalósítható megoldást nyújt a globális kormányzásnak” – mondta a kínai külügyminiszter-helyettes, és arról is beszélt, hogy országa párbeszédet tart fenn ellenségeskedés helyett, együttműködést folytat szétkapcsolódás helyett, az Övezet és Út közös építésén keresztül nyitottabb környezetet hoz létre, miközben előmozdítja integrációját a világgazdasággal.
2023. 10. 16.
(Wang Yuzhe – China Media Group)
(x)