Az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként és a nemzetközi közösség felelős tagjaként Kína a jövőben is szoros kapcsolatot ápol a gázai konfliktusban érintett felekkel, és mindent megtesz a civilek védelme, a helyzet enyhítése, a béketárgyalások megindítása és a béke megvalósítása érdekében – jelentette ki szerdán a kínai külügyi szóvivő.
Wang Wenbin minderről szokásos sajtótájékoztatóján beszélt, amikor Kína álláspontjáról kérdezték. A folyamatban lévő palesztin-izraeli fegyveres konfliktus egy hónapja tart.
Wang megjegyezte, hogy egy hónap sokak számára rövid idő, de az elmúlt hónap kínzóan hosszúnak tűnt a palesztinok számára. Wang elmondta, hogy ez idő alatt több mint 10 ezer palesztin, köztük sok nő és gyermek vesztette életét.
„Mélységesen elszomorít bennünket a konfliktusban mindkét oldalon életüket vesztett civilek sorsa. Sem az izraeliek, sem a palesztinok nem válhatnak fegyveres támadás vagy kollektív büntetés célpontjává” – mondta a szóvivő.
Wang szerint az erőszak nem szül biztonságot, s úgy véli, hogy a fogvatartott civilek szabadon bocsátása, a civilek és a polgári létesítmények biztonságának védelme, a humanitárius segélyfolyosók megnyitása, valamint a tárgyalások újraindítása az érintett felek felelőssége és egy olyan cél, amelyre a nemzetközi közösségnek törekednie kell.

Wang azt is közölte, hogy a kínai elnök szerint a „két állam” megoldás a kiút az ismétlődő palesztin-izraeli konfliktusban.
(Zhou Huiwen – China Media Group)
2023. november 9.
(x)