A kanadai The Globe and Mail hírlap jelentése szerint Michael Spavor, a Kínában kémkedéssel gyanúsított kanadai azt mondta, hogy tudtán kívül titkokat osztott meg Észak-Koreával kapcsolatban egy másik kanadaival, Michael Kovriggal, aki ezt követően továbbította az információkat a kanadai kormánynak és a „Five Eyes Alliance” országoknak, aminek következtében letartóztatta mindkettőjüket a kínai kormány.

Wang Wenbin kínai külügyi szóvivő a szerdai sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a két kanadaiat Kína nemzetbiztonságát veszélyeztető bűncselekményekkel gyanúsítják, és a kínai igazságügyi hatóság a törvénynek megfelelően kezeli az ügyet. Az ilyen jelentések ismét bebizonyítják, hogy Kanada azon vádja, miszerint Kína „önkényes fogva tartást” folytat, teljesen összekeveri a jót és a rosszat, és hamis vádakat fogalmaz meg, felszólítjuk Kanadát, hogy hagyjon fel a közvélemény félrevezetésével és Kína rágalmazásával, mondta Wang Wenbin.
2023. 11. 29.
(Hao Yue – China Media Group)
(x)