Kezdőlap » Szeminárium Pekingben az emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának 75. évfordulója alkalmából
Hírek

Szeminárium Pekingben az emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának 75. évfordulója alkalmából

A Kínai Emberi Jogi Kutató Társaság december 4-én Pekingben szemináriumot tartott az emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának 75. évfordulója alkalmából.

Baimachilin, a Kínai Emberi Jogi Kutató Társaság elnöke szerint az ENSZ-ben 75 évvel ezelőtt fogadták el az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát, amely a konszenzus szerint tiszteletben tartja és megvédi az emberi jogokat. Kína mindig a nyilatkozat támogatója, szószólója és gyakorlója volt és marad. Az elmúlt 75 évben Kína történelmi eredményeket ért el az emberi jogok megvédése terén, és kínai mintát adott a világnak a nyilatkozat gyakorlati megvalósítására – mondta az elnök.

Lü Tao, a China Media Group producere szerint az emberi jogok megvédésének lényege az, hogy kielégítse az emberiség szükségleteit, megvédje az emberi méltóságot és szabadságot, ami kulcsfontosságú a kínai mintában is.

A szemináriumon a résztvevők tárgyaltak az emberi jogok törvényes védelméről, az emberiség közös érdekeiről és az emberi jogok globális kormányzásáról is.

(Wang Yuzhe – China Media Group)

2023. december 4.

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. december
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031