Kezdőlap » Az Európai Parlament Tibet igazi helyzetére tekintet nélkül hamis hírt terjeszt, amit Kína ellenez
Hírek

Az Európai Parlament Tibet igazi helyzetére tekintet nélkül hamis hírt terjeszt, amit Kína ellenez

December 14-én közös állásfoglalásra irányuló indítványt fogadtak el az Európai Parlamentben a kínai Tibetről. Ezzel kapcsolatban Wang Wenbin kínai külügyi szóvivő december 19-i szokásos sajtókonferenciáján közölte, hogy az Európai Parlament hamis hírt terjesztett, megpróbálta befeketíteni Kínát, beavatkozott Kína belügyeibe, amiért Kína erős elégedetlenséget fejezi ki, és határozottan ellenzi a lépést. 

A kínai külügyi szóvivő Tibet helyzetéről elmagyarázta, hogy Tibeten rendkívüli szétszórt a népesség megoszlása, a tibeti gyerekek hosszú utat tesznek meg az otthonuk és az iskolájuk között. A helyi gyerekek oktatáshoz való jogát megvédve a helyi kormányzat bentlakásos rendszert indított el, ami nem kötelező minden gyerek számára. A kollégiumi diákok minden hétvégen, illetve munkaszünetek idején hazatérhetnek. A helyi iskolákban tibeti nyelvű órák, tibeti kulturális órák vannak, hagyományos ételeket ehetnek, és hagyományos ruhában járhatnak.

„Az Európai Parlament támadása a tibeti bentlakásos iskolák ellen megsérti a tibeti diákok jogait az oktatáshoz, átpolitizálja és instrumentálizálja az emberi jog kérdéseit” – mondta Wang Wenbin.

Wang sürgeti az Európai Parlamentet, hogy hagyjon fel a hamis hírek terjesztésével Kínáról, mert az sértheti a kínai–európai kölcsönös bizalmat.

2023. 12. 19.

(China Media Group – Wang Yuzhe)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. december
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031