Kezdőlap » Megérkezett az első menetrendszerinti légijárat Budapestre a kínai Sencsen városából
Utazás

Megérkezett az első menetrendszerinti légijárat Budapestre a kínai Sencsen városából

Megérkezett az első menetrend szerinti légijárat a kínai Sencsen (Shenzhen) városából Budapestre pénteken, a Hainan Airlines hetente kétszer szállít majd utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.

A Boeing 787 ünnepélyes fogadása utáni sajtótájékoztatón Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkára kiemelte: a keleti nyitás stratégia a kölcsönös tisztelet és kölcsönös érdekek mentén teszi szorosabbá a kapcsolatokat politikai, gazdasági és társadalmi szinten. Magyar szempontból minden a járatnyitáshoz hasonló esemény annak a bizonyítása, hogy helyes stratégiát, helyes politikát folytatnak. Sencsen gazdasági jelentősége Kínán belül és világszinten egyaránt óriási, a világ egyik leggyorsabban fejlődő városa – tette hozzá.

MTI/Máthé Zoltán

Antal Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára, egyben a Budapest Airport igazgatóságának tagja kiemelte: az esemény olyan pillanat, amellyel két nemzet közelebb kerül egymáshoz, gazdasági és kulturális értelemben egyaránt. Magyarország és Kína kapcsolata az elmúlt években folyamatosan fejlődött, Kína Európán kívül Magyarország legfontosabb partnere. A meglévő Kína-Budapest járatok hozzájárultak a kapcsolatok erősödéséhez, az új járat a kapcsolatok minőségi fejlődésének újabb mérföldkövét jelenti, újabb lendületet ad a gazdasági, kulturális kapcsolatok elmélyítésének – mondta. Sencsen a külföldi befektetések központja Kínában – hangsúlyozta.

Gong Tao, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete elmondta: Magyarország és Kína idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját, a járatnyitás a fontos kínai városba 21-re növeli a heti járatok számát az országok között, és két hónapon belül ez a harmadik járatnyitás. A járatok számának növekedésével a gazdasági-kereskedelmi ügyletek száma is nő, amit fontos eredménynek nevezett. A járat indulása tovább élénkíti a magyar-kínai kapcsolatokat – összegezte.
Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese elmondta: ebben az évben már 430 ezer utasnak lesz lehetősége Kína és Magyarország között repülni, a régió legkiterjedtebb hálózatát biztosítják a két ország között.

2024. 08. 02.

(MTI)

Add Comment

Hozzászólás írása

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2024. augusztus
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031