Kezdőlap » Magyar-kínai innovációs fórum Budapesten – sajtóközlemény
Mind Színes-érdekes

Magyar-kínai innovációs fórum Budapesten – sajtóközlemény

Nagy sikerrel rendezték meg június 16-án a budapesti Eurázsia Központban a Magyarország–Zhejiang Innovációs Fórumot, a Science Café eseménysorozat magyarországi állomását, amely Zhejiang Tartomány Tudományos és Technológiai Szövetsége (ZAST), a Magyar-Kínai Fiatalok Baráti Egyesülete, valamint az Eurázsia Központ szervezésében valósult meg.

Megnyitó beszédében Horváth Levente, az Eurázsia Központ igazgatója felhívta a figyelmet, hogy a jelenleg is zajló világrendi átalakulás és az ipari forradalom 4.0 idején különösen fontossá válik a magyar-kínai innovációs együttműködés is.

Kucsera Tamás Gergely, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora felhívta a figyelmet, hogy az egyetemeknek egyszerre feladata a tradíció és az innováció képviselete és átadása a hallgatóknak.

Sun Weiwei, a ZAST alelnöke kiemelte, hogy a Kína és Magyarország közötti egészségipari együttműködés elmélyítése nemcsak a két ország gazdasági fejlődését szolgálja, hanem hozzájárul a lakosság egészségi állapotának javításához is.

Szabó László, a Hungarian Innovation Hub (HIH) vezetője, korábbi külügyminiszter-helyettes prezentációjában arról beszélt, hogy a HIH elősegíti a gyakorlatorientált, egyetemek közötti vállalkozói képzést, támogatja a hallgatói és oktatói innovációs projekteket, erősíti az egyetem és ipar közötti együttműködést, valamint hídként szolgál a nemzetközi partnerségek és technológiatranszfer terén.

A fórumon előadást tartott az általa képviselt intézmény tevékenységéről:

  • Szabó Lóránt, a Neumann János Egyetem Mesterséges Intelligencia Tudásközpontjának igazgatója;
  • Péntekné Gecsényi Krisztina, a HUN-REN Központ nemzetközi kabinetvezető-helyettese;
  • Shu Zhiqi, a Zhejiangi Tudományos és Technológiai Szövetség (Zhejiang Association for Science and Technology) Tudományos Tagsági Osztályának igazgatóhelyettese;
  • Yu Jiye, a Quzhou-i Tudományos és Technológiai Szövetség (Quzhou Association for Science and Technology) elnöke;
  • Tao Kai, a Zhejiangi Egyetem–Hangzhou Globális Tudományos és Technológiai Innovációs Központ (Zhejiang University–Hangzhou Global Scientific and Technological Innovation Center) igazgatóhelyettese, valamint
  • Tasnády Előd, a napokban megnyílt Magyar–Kínai Üzletfejlesztési és Inkubációs Központ elnöke.

2025. június 17.

(Eurázsia Press)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2025. június
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30