Kezdőlap » Nemzetközi társaságot alapít Kína a mélyűr kutatására
Mind Színes-érdekes

Nemzetközi társaságot alapít Kína a mélyűr kutatására

Kína bejelentette, hogy jövő hétfőn megalapítja az International Deep Space Exploration Association (IDSEA) nevű nemzetközi társaságot – jelentette be kedden a kínai állami média. A szervezet célja, hogy elősegítse a mélyűr kutatására irányuló nemzetközi tudományos együttműködést.

A társaság székhelye a kelet-kínai Anhuj tartományban, Hofejben lesz. Ez Kína első nemzetközi tudományos társasága az űrkutatás területén, amely a kínai Hold- és Mars-küldetések iránti globális érdeklődésre alapozva jön létre.

Az űrkutatás ma még néhány technológiai nagyhatalom privilégiuma, mert tőke-, technológia- és munkaerőigénye rendkívül magas. A legtöbb ország számára ez technológiai monopóliumot jelent. Ezt a szűk kört meg kell törni, hogy a fejlődés az egész emberiség javát szolgálja – fogalmazott Vang Csung-min, az IDSEA igazgatója.

Vang kiemelte, hogy a társaság különösen a fejlődő országok bevonására helyez hangsúlyt. Hozzátette: kisebb léptékű, de jelentős programokon keresztül – például CubeSat műholdak fejlesztésével és kutatók képzésével – segítik majd azokat az országokat, amelyek számára eddig elérhetetlenek voltak az űrkutatási technológiák.

Az IDSEA a mélyűr feltérképezésére fókuszál, beleértve a Hold, más bolygók és aszteroidák vizsgálatát. A szervezet célja, hogy előmozdítsa az űrkutatási technológiák megosztását és a tudományos együttműködést a tagországok között.

Kína az elmúlt évtizedekben eurómilliárdokat fektetett űrprogramjába, amely az utóbbi években látványosan felgyorsult. Áprilisban a kínai hatóságok engedélyezték, hogy hat ország – köztük Franciaország, Németország és az Egyesült Államok – hét tudományos intézménye hozzáférjen a Csang-o–5 szonda által a Holdról hozott mintákhoz.

Májusban sikeresen elindították a Tianven–2 automata űrszondát, amely mintavételi küldetésre indult a 2016 HO3 jelű földközeli kisbolygóhoz. Kína ezzel szeretne felzárkózni az Egyesült Államok és Japán mögé a mélyűrkutatás területén. A következő nagy lépés a Tianven–3 űrszonda elindítása lesz, amely várhatóan 2028 körül indul a Marsra mintavételre. A cél marsi kőzetminták visszahozatala, elsősorban az élet nyomainak keresése. A Marsról történő mintavétel – amelyre eddig még nem volt példa az emberiség történetében – az Apollo-program óta az egyik legösszetettebb űrkutatási vállalkozásnak számít.

2025. július 1.

(MTI)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

Kínai Sarok | „Kínai modernizáció könyvekben” – könyvkiállítás

A kínai kucsin és a magyar citera párhuzamos kiállítása a Néprajzi Múzeumban

A Kígyó éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás | 2025

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2025. július
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031