A június 1-jei nemzetközi gyermeknap előtt Peng Li-jüan, Hszi Csin-ping kínai államelnök felesége és az Afrikai First Ladyk Fejlesztési Szövetsége közösen kezdeményezte a „Kína–Afrika kéz a kézben a gyerekszívek megmelengetéséért” kampányt az afrikai árvák egészségének megőrzése érdekében.
Az afrikai országokban működő kínai nagykövetségek és az érintett országokban állomásozó kínai orvosi csoportok meglátogatták a helyi árvaházakban vagy kapcsolódó intézményekben élő gyerekeket, egészségügyi vizsgálatokat végeztek, szeretetcsomagokat adományoztak.
A Kongói Köztársaság fővárosában, Brazzaville-ben található Bethanie Árvaházban az udvar tele volt a Kína kongói nagykövetsége által küldött egészségügyi és napi szükségleti cikkekkel. A gyerekek arca tele volt vágyakozással és várakozással, boldogan beszélgettek egymással.
„2013. március 29-én Peng Li-jüan asszony itt látogatta meg a gyerekeket. Tíz év telt el, és az a nap még mindig élénken él az emlékezetemben” – mondta Bopenda, az árvaház felelőse.
A Bethanie Árvaházban jelenleg több tucat 1 és 16 év közötti gyerek él, köztük AIDS-es és fogyatékkal élő gyerekek is. „Olyan sok kínai törődik velünk, és mindennapi szükségleti cikkeket hoznak nekünk. Szeretnék köszönetet mondani nekik” – mondta a riporternek az árvaház egyik 10 éves lakója.
A nagykövetség csatlakozott Kína Kongói Köztársaságnak nyújtott segítségéhez, és az odaküldött 29. orvosi csoporttal együtt ingyenes klinikai vizsgálatokat végeztek számos helyi árvaházban. Antoinette, az Afrikai First Ladyk Fejlesztési Szövetségének korábbi soros elnöke egyben a kongói elnök felesége írásos köszönetében elmondta, hogy a „Kína–Afrika kéz a kézben a gyerekszívek megmelengetéséért” tevékenységben összegyűltek Afrika és Kína erőfeszítései, ami az Afrika és Kína közötti barátság jó példája, és amely időben segítséget nyújtott a leginkább rászoruló afrikai gyerekek számára.
Yaoundében, Kamerun fővárosában található „A Gyerekek Az Elsők” árvaközpontban Kína kameruni nagykövetsége a Kamerunba küldött 22. kínai orvoscsoporttal együtt látási, orálhigiéniai, szív- és tüdőfunkciós vizsgálatot végzett a két árvaközpontból származó mintegy 100 árva számára.
Egyiptomban Kína egyiptomi nagykövetsége, az egyiptomi Társadalmi Szolidaritási Minisztériummal és egy helyi jótékonysági szervezettel közösen egészségügyi tevékenységet végzett Gíza tartomány egyik árvaházában, és anyagokat adományozott az árvaháznak. Hasszán, az Egyiptom Társadalmi Szolidaritási Minisztérium miniszterhelyettese Peng Li-jüannek átadta Entissar Amer, az egyiptomi elnök feleségének nagy tiszteletét és szívélyes üdvözletét, és kifejtette, hogy az egyiptomi fél nagyra értékeli a Peng Li-jüan által javasolt tevékenységet, és őszintén köszöni Peng Li-jüan és a kínai fél szeretetét.
Namíbiába ebből az alkalomból 10 kínai szakértőből álló orvosi csoport utazott, és ott a 15. kínai orvoscsoport 4 egészségügyi dolgozójával együtt egészségügyi vizsgálatot végeztek a Namíbiai Gyermekotthon több mint 100 gyerekének, továbbá írószereket, élelmiszereket, sportcikkeket adományoztak az árvaháznak. Monica Geingos, az Afrikai First Ladyk Fejlesztési Szövetsége soros elnöke, a namíbiai elnök felesége beszédében kifejtette, megtiszteltetés számára, hogy együttműködhet Peng Li-jüan asszonnyal a „Kína–Afrika kéz a kézben a gyerekszívek megmelengetéséért” tevékenység végrehajtásában, és többször említette és köszönetet mondott Peng Li-jüannek, „kínai testvérének és barátjának”.
Hasonló tevékenységek voltak Mauritiusban, Egyenlítői-Guineában, Botswanában, Bissau-Guineában, Etiópiában, Algírban és Madagaszkáron is.
2023. 06. 02.
(China Media Group)
(x)